Cetliavar

Szeretném leszögezni, hogy fogalmam sincs, mi lesz itt. Azaz vannak sejtéseim, az egészet alapvetően azért gyártottam, mert már többször eszembe jutott, hogy milyen jó lenne ezt most postolnom a blogomra (be szép magyar szókapcsolat). Természetesen most egy ilyen alkalmat nem tudok felidézni.

Az biztos, hogy lesznek videók, írások, és képek. És arról is elég szilárd a meggyőződésem, hogy magammal fogok beszélgetni. De nem zavar, erre való. Hogy csillapítsam a közlésvágyam és külön szentélyt gyártsak az önzésemnek.

Abban is biztos vagyok, hogy egyszer majd megunom és se szó se beszéd, nem írok többé ide, lehet újra, meg újra elolvasni az utolsó hozzászólásomat. Könnyen lehet, hogy ez már az.

Háromkerekű utcazene - Pianínóodisszea

Hétköznap délután öt óra, Móricz Zsigmond körtér. A szokásos forgatag. De a Szent Imre-szobor előtt fekete pianínó, s egy fiatal lány Gershwint játszik. Tíz-tizenöten hallgatják, pár méterre egy biciklivel keresztezett konténer várakozik.

Színdarab házhoz szállítva: a vajdasági Tanyaszínház esete
A falu rossza kapcsán

Parapéntek

– amelyben munkához jutnak a punkok, senki nem megy belgára, és az irodalmi űr helyét benövi a gaz.

Munkavállaló diákok - Nem csak a pénz miatt

Szórólapot osztanak a lehúzott ablakon keresztül, kóstoltatnak a bevásárlóközpontokban, közben felelnek, érettségiznek és vizsgáznak. A végzősök már kifelé kacsintgatnak, őket az irodák recepcióin vagy a kávéfőző és a faxgép közötti szakaszon találjuk.

Szerepjátékok - Határok közé szorított fantázia

Első ránézésre érthetetlen, hogy a kötetnyi szabálykönyv, papírmunka és a kikerülhetetlen fejszámolás dacára miért szánják Magyarországon több mint ötvenezren ráérő idejüket szerepjátékra. A hobbijáték a nyolcvanas évek végén vert gyökeret nálunk, és még az első generáció sem unta meg.